Nőnek látszó tárgy vagyok, soha nem gondoltam igazán a szeretkezésre, inkább a baszásra. A részeg esték, a másnapos reggelek, az áthányt délelőttök között soha nem kerestem a szépet, és nem is lehetett keresni. Nem volt rá idő. A pénz tett tönkre mindent. Mikor még csak egy szerencsétlen titkárnő voltam, aki a főnök kénye-kedve szerint szopik, akkor nem éreztem magam kiszolgáltatottnak, inkább én voltam az, aki kiszolgált, minek más játékát elvenni. A ranglétrán egyre feljebb, a cél ez volt, az eszköz teljesen mindegy, csak hatásos legyen. A szüleim már akkor meghaltak, amikor még csak pelyhedzett, ott lenn. Szerencsére. Anyám többé-kevésbé volt alkoholista, nem úgy ivott, mint ahogy illendő lett volna, inkább csak naponta annyit, amennyi még szerinte nem látszott meg, csak a borgőzös egyedül elköltött vacsoráinak nyomát takaríthattam éjszaka. Apám, amikor nem kurvázott, akkor nem csinált semmit, csak akkor vert meg, amikor szüksége volt az ilyesféle kielégülésre, de egyébként nem gondolt arra, hogy engem kéne megdugnia. Anyámon kívül mindenkivel viszonya volt, aki csak a közelébe került, a vége felé már csak a viszkivel és a rummal. Anyám nehezen viselte az élet ránehezedő súlyát, a baszatlanságot, az émelygős délelőtti főzéseket, és a nevelésem helyett a garázsban tartott hosszabbitóra (szóvicc a rosszabbik fajtából) egész egyszerűen felakasztotta magát. Akkor szabadult el igazán a pokol, a borosüvegek nem szaporodtak, apám sem szaporodott, már semmi nem szaporodott, csak a por a bútorokon, a mosatlan edények a mosogatóban és környékén, az estére púposan lévő hamutartók és az egyre erősebb nyugtatók. Aztán nem bírta tovább, vagy a szíve, vagy az esze, felmondta a szolgálatot, aztán úgy halt meg, ahogy élnie kellett volna. Csöndesen, senkit nem bántva esett össze a tüdeje éjszaka, én meg a mozdulatlanságára ébredtem reggel, a szuszogás és horkolás hiányára és a halál mindent betöltő tiszta illatára.
Nem voltam soha elveszett, de akkor azért úgy éreztem, hogy az isten mint olyan, ha létezik, akkor kurva, ha nem létezik, akkor pedig fölöslegesen emeltek neki templomot. Ezt a mai napig nem tudom eldönteni, bár, már jobbára nem is érdekel a válasz, csak néha filozofálgatok rossz időben, rossz helyen, elázva poharakkal előttem a meredő faszú középvezetőknek, akik szívesen meghallgatnak, ha mélyen beveszem és reggelre mindenféle bűntudat nélkül eltakarodhatnak a lakásomról.
Ilyen előélettel nem gondoltam volna, hogy valaha is érzelmeket veszek észre magamban. Van, amikor a két vodka és a két aszpirin sem segít, és holnapra randit kért, annak ellenére, hogy kibasztam a lakásomból.